Körfények gyúlnak.
Ez már a hetedik dimenzió.
Tavasz illata cserzi ajkam.
Elevenszült illuzió,
Ritmus ez, vagy ösztön, hajlam,
mi fültőtől csipőmig cikázva
testet lágyan hajlít túlvilágra?
Egy vagyok csak.
Egy a dallal.
Füstöt hányó zűrzavarral.
Egy vállat rázó vágy vagyok,
karom végtelenbe hajítani,
tömegtóba alábukni,
lábikrák fészkét dézsmálni,
és robbanni, robbanni
szerte az éjbe,
csillagvárók hült ölébe.
Ujjakkal tüzijátékot
szórni, árnyékot
táncolni Napnak,
felhőt biggyesztve kalapnak,
s táncolni, táncolni ördög-táncot,
szakítani hártyát s láncot,
s elfulladva leguggolni,
erkélyről a mélybe hullni,
koppanást ritmusként élni,
egy dobozba beleférni...

(És újraszületni, ha van rá igény.)